ESZA infoblokk

A kézműves Seres

Bemutatkozás

A kézműves Seres Kft. 2014-ben alakult egy fiatal házaspár merész álmából, hiszen Miskolcon elsőként vágtak bele egy kizárólag magyar söröket felvonultató üzlet megnyitásába. Azóta is állandóan fejlődő szakértelemmel, töretlen lelkesedéssel és lendülettel forgalmazzák Magyarország legkiválóbb kézműves söreit. Legyen az a budapesti Legenda, a Monyo Brewing Co., vagy a Horizont, esetleg az emődi Fekete Péter Sörmanufaktúra, vagy épp a törökszentmiklósi Ugar Sörfőzde. A prémium kategóriás palackos sörök a mai trendeknek és minden ízlésnek megfelelően, akár csomagban és díszdobozban is megvásárolhatóak országszerte különböző vásárokon és rendezvényeken egyaránt. Számos sörfőzde termékét forgalmazzák, a kínálat folyamatosan bővül, akár szezonális és tematikus főzetekkel is, lépést tartva a hazai kézműves sörforradalommal. 2018-tól két saját készítésű sörük is ...elérhető, melyet szeretett szülővárosuk, Miskolc előtt tisztelegve MSKLC brand alatt, Búza tér, illetve Meggyesalja utca névre kereszteltek. A sörök ízvilágának, címkéjének és a termékek nevének megalkotásakor, továbbá a főzés helyszínének kiválasztásakor szem előtt tartották, hogy szeretett szülővárosukból minél többet tudjanak abba beletenni. Mind a miskolciakra, mind a borsodiakra nagyon is jellemző a – még országos átlagnál is nagyobb – lokálpatriotizmus, mely náluk ebben a termékvonalban csúcsosodott ki. Véleményük szerint ilyen kézműves termékek mögött a történet is ugyanolyan fontos tud lenni, mint maga az ital. Ettől függetlenül is mindenképp olyan főzetet szerettek volna alkotni, mely méltón viselheti a város és azon belül kiemelt helyszínek (tér, utca, stb) nevét. Céluk, hogy ezen sörök minél szélesebb körben ismertek legyenek és minél több üzlet polcain megtalálják a vásárlók. Ajándékba vagy saját részre, mindenki megérdemel egy hozzá illő, kiváló hazai kézműves sört!
Búza tér:
Belga búzasör (witbier) roppantott koriandermaggal és citromfűvel főzve.
Egy könnyed, nyári, frissítő sör, 5% alkoholtartalommal. A borsodi Hoegaarden, ahogy mi hívjuk. 🙂
Meggyesalja utca:
Legújabb termékünk egy vörös New England IPA alapra felhúzott üdítő meggyes ale. 4,5% alkoholtartalom, kellemes meggy íz (kiváló minőségű meggysűrítménnyel készítve).
Termékeink elérhetősége:
Webshopban: www.aseres.hu
Termelői piacokon: Miskolci Termelői Nap, Dunakeszi Kispiac, Zuglói Kenyérközösség
Termelői élelmiszerboltban: HáziCo – Termelői finomságok kisboltja

További információk

Cím

3526 Miskolc, Kassai utca 60. fsz/1.

Termékek

Kézműves sörök

Kapcsolat

Seres Gábor

telefon

+36 20 269 3290

email

info@aseres.hu

facebook

https://www.facebook.com/kezmuves.seres

weboldal

http://www.aseres.hu